Felesleges ez a kutya! - mondta az állatkínzó, majd felakasztotta az ebet.
 


http://www.delmagyar.hu/kecskemet/felesleges_ez_a_kutya_-_mondta_az_allatkinzo_majd_felakasztotta_az_ebet/2267203/

Brutális módon megkínoztak, majd elpusztítottak két kutyát a Kecskeméthez közeli Máriahegyben. Egy szemtanú látta az esetet, a rendőrség már nyomoz az ügyben.

Egy foszlásnak indult, illetve egy felakasztott kutyatetemekhez hívták az Állatvédelmi járőrszolgálat munkatársait a Máriahegybe - számolt be róla a Kecskeméti Televízió híradója. A KTV stábjának nyilatkozó Sipos Imre elmondta, ő szemtanúja volt, amikor a közeli tanyán élő idős nő unokája megölte a két állatot.

Barátaival előbb megkínozták, lapáttal agyonverték, majd felakasztották az egyik állatot, melynek teteme már foszlásnak indult. A szemtanú által említett nő a rendőrök előtt azt mondta, nem unokája ölte meg a két kutyát, hanem egy „erős dohányos” barátja akarja rákenni a történteket, mert soha nem adja oda neki a cigarettáját.

Sipos Imre elmondása szerint próbálta megakadályozni a kutya agyonverését, de a nő unokája csak annyit mondott, hogy „felesleges ez a kutya, akkor meg minek?”. A rendőrség nyomozást indított, a szemtanú pedig vállalta, hogy akár a bíróságon is tanúskodik az elkövető ellen.

 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu