Kedves Állatbarátok, Állatokat szerető emberek!
 


Tekintettel arra, hogy én és a párom nagyon szeretjük az állatokat, a gazdátlan, árva jószágok hányatott sorsát pedig lelkünkre vesszük, ezért, ha tehetjük saját költségünkön kutyatápot, faforgácsot szoktunk vásárolni illetve használt plédeket, pokrócot, meleg kötött ruhákat összegyűjteni és azt a Kecskeméti „Menhely az Állatokért” kutya-macska menhelynek felajánlani, melyet nagy örömmel, szívesen és hálásan fogadnak, hiszen rengeteg kidobott, elárvult, gazdátlan kis jószág van.

Tiszteletreméltó a menhelyen dolgozó összes ember, önkéntes munkája, akik mindent megtesznek azért, hogy ezeknek a kutyáknak, macskáknak jobb legyen és talán egyszer egy jó, megbízható, szerető gazdit találjanak számukra.

Idén tavasszal egy kis adománnyal felkerestük a menhelyet, majd időztünk a kutyusok között és mivel lehetőségünk adódott sétáltathattunk is, mely mind a kutyának és nekünk is nagyon jól esett. Az általam sétáltatott kutya „Lobo” egy ivartalanított Labrador a séta közben többször odabújt hozzám, mintha nem akarná, hogy visszavigyem, szinte könyörgött a szemeivel, hogy hozzam onnan ki és vigyem haza, ezért nagyon nehezen vittem vissza a sétából visszatérve. A menhelylátogatás után nem hagyott nyugodni a dolog, teljesen megérintett ez az esemény és őrlődtem magamban, hogy mi tévő is legyek, hisz van már 1 kutyánk és 1 szintén befogadott cicánk, nem akartunk több állatott semmi féle képen sem. Pár napot aludva rá, egyik reggel felébredve mégis úgy döntöttünk közösen, nem hagyhatjuk ott Lobót, ő kell nekünk és elhozzuk onnan, ekkor azonnal telefonáltam is a menhelyre, hogy nehogy odaadják másnak, ahogy lehet megyek is érte és így is lett. Ahogy hazahoztuk szinte attól a perctől itthon érezte magát, boldog volt, a másik kutyusunkkal és a cicával is gyorsan megbarátkozott, azóta a két kutya elválaszthatatlan, sőt egymás mellett alszanak. Ezt a kis történetünket csak azért írtam le, hogy mindenki megértse azt, miért is áll szándékunkban, miért is szeretnénk minél többet segíteni a még ott maradt többi kutyának, hiszen nekik erre nagy szükségük van. Ezt igazán csak akkor lehet megérteni, átélni, ha valaki egyszer látta már az ott levő kutyákat, szemükben látta a szomorúságot és a vágyat a gazdája után, de legalábbis azt, hogy egyszer újra legyen, akihez ragaszkodhat.

Minden kis segítség nagyon fontos, sokat számít!!!

Az ott levő kutyák, macskák nagyon jó, szerető, gondoskodó kezekben vannak, mely köszönhető a menhely vezetőségének illetve a dolgozóknak, önkénteseknek, azonban ők is szívesen fogadnák azt a segítséget, melyet mi jó szándékú emberek nyújtani tudnánk. Mint mindenki tudja az ilyen menhelyek igen nehéz helyzetben vannak, hiszen rengeteg gazdátlan jószág van, melyről mind-mind gondoskodni kell.

Mi a továbbiakban is mindenféleképpen a lehetőségünk szerint segíteni akarunk, fogunk és kérnék minden együtt érző Állatbarát embert, hogy ha lehetősége van és szeretné, ezt ő is tegye meg.

Nagyon nagy szükségük van: kutyatápra, konzervre, faforgácsra, már nem használt takaróra, plédre, meleg-kötött pulóverekre, hősugárzóra, kutyatálakra, nyakörvre, pórázra stb.

Higgye el mindenki, ha csak 1 konzervet vagy 1 kg tápot ajánl fel, tud felajánlani az is nagyon sokat jelent.

Mi ezt a felhívást azért tettük közzé, mert feltételezzük, hogy van olyan személy, aki segíteni szeretne, de nincs lehetősége az adományát a menhelyre eljuttatni. Mi ebben segítenénk, tehát felajánljuk azt, hogy előre lebeszélt időpontban, adott helyre a saját kocsinkkal elmegyünk és átvesszük a felajánlott adományt, melyet a menhelyre továbbítunk. Természetesen annak elkerülése végett, hogy vád érjen bennünket bármi féle csalás illetve átverés végett, átvételi elismervényre felvezetjük az átvett adományokat, mely a menhely vezetőjénél leellenőrizhető lesz.

Kérek mindenkit, aki felajánlani készül, az velem vegye fel a kapcsolatot, mely során a telefonszámom megkapja és azon keresztül egyeztetni tudjuk a részleteket. Minden bizalmatlanság elkerülése végett előre egyeztettem a menhely vezetőjével a kis magán szervezkedésünkről, ezért ott leellenőrizhető vagyok! A felajánlott dolgokért én személyesen fogok menni és átvenni, senki mást nem bízok meg ezzel, így ha valaki rám hivatkozva adományt gyűjtene, annak kérem, ne dőljön be senki!!! A telefonszámom meg lesz adva a felajánlóknak, így le tudjuk egyeztetni az időpontot az átvételről, ezzel is elkerülve azt, hogy idegen személy az én személyemnek adja ki magát, ezzel megkárosítva bárkit!!! Soha nem hívok rejtett számról, csak a megadott telefonszámról!

Kecskemét, Lajosmizse, Ladánybene, Felsőlajos környékéről várjuk a felajánlásokat, mert e helyekről áll módomban segíteni a szállításban.

Sajnos a tavalyi évben annak ellenére, hogy többen ígérték csak egyetlen egy felajánlás érkezett Bódog Róberttől, melyet ezúton is nagyon köszönünk neki.

Köszönjük a figyelmet mindenkitől, bízva abban, hogy minél több rendes, Állatszerető, együtt érző emberhez jut el a levelünk!

Köszönettel: Sipos Mihály & Nagy Viktória

További információ: 06-70/363-4514

e-mail: nasi9181@gmail.com

 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



EXPODOM

Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu