Két oroszlán szabadult el kedden délután Kecskeméten,
 


Benkó Zoltán Szabadidő Központ területén vendégszereplő Eötvös Cirkusztól szabadult el két oroszlán

A fenevadak befogásában a kecskeméti Menhely az Állatokért Alapítvány ebrendészei segédkeztek.

A két oroszlán etetés közben szabadult ki a ketrecből. A később az eseményeket a rendőröknek elmondó igazgató - aki cáfolta, hogy három oroszlán szökött volna meg, "csupán" kettő - szerint az egyik oroszlán a tevét, a másik pedig egy malacot vett célba...

Mivel a helyzet rendkívül veszélyes volt, ezért a Benkó Zoltán Szabadidő Központot lezárták, és megkezdték a kiürítést. Voltak, akiket egy teherautó platóján menekítették ki.

Amikor munkatársunk a helyszínre ért, az egyik oroszlánt már befogták, a másikat pedig a Nyíri úti kerítéshez szorították, és rácsokkal körbekerítették. Az oroszlánbefogást közben odakint nagy létszámú érdeklődő és biztonsági ember kísérte figyelemmel, majd egy mentőt is riasztottak, amire azonban szerencsére nem volt szükség.

Az Eötvös Cirkusz bejáratánál egyébként tábla „figyelmeztet": Több, mint cirkusz.

Fotók: Keol.hu

 
 
 
 

Bővebben
 


 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu