Zeusz már boldog családban él!
 


Zeuszt úgy fogadtuk be Miskolcról , mert az ottani menhelyen nem tudták vállalni a kezeléseit. Kissé soványka volt.

Szemeit megműttettük, és szépen gyarapodott a súlya is.

Gazdit kerestünk neki ....már szerető gazdinál él!

Köszönő levelet kaptunk egykori védelmezőjétől!

A Mentsvár az Állatokért irányított önökhöz. Ha jól tudom, még valamikor az év elején a gondozásukba került a mellékelt képen látható akita a Miskolci Állategészségügyi Telepről. Ennek a kutyusnak a hogyléte / sorsa felől szeretnék érdeklődni (beteg volt a szeme), mert eléggé a szívemhez nőtt a fiú, és sokszor eszembe jut, hogy vajon mi lehet vele! Önöknél van még, vagy már gazdára talált? Hogy van a szeme?

Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszukat!

Uramisten, nagyon-nagyon köszönöm a képeket!!! Amikor utoljára láttam, még kilátszottak a bordái, és patakzott a könny a szemeiből! Meg is mutattam a képeket egy másik miskolci önkéntesnek, és ő is azt mondta, hogy rá sem lehet ismerni, annyival jobban néz ki! Nagyon hálásan köszönöm/köszönjük, hogy a gondját viselik!!!

Remélem, hogy így már tényleg hamar gazdira fog találni, már igazán megérdemelné :)

 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu