Maci megmentése
 


Tisztelt Címzettek!

A délutáni órákban a Budapesti Állatmentők vezetője Perédi Gergely és két önkéntese lakossági bejelentés alapján ment ki a 2. ker-i helyszínre egy évek óta lakatlan házhoz, és az ott magára hagyott kutyához. A látvány sokkoló volt: a képeken látható nagytestű, idős kuvasz, aki a - feltehetően már korábban - legyengült állapotának köszönhetően napok óta nem tudott lábra állni, saját vizeletében és székletében a betonhoz fagyott.

A kutya a lakatlan ház emeleti teraszán volt 4 napja egyébként is élelem és víz nélkül, ahova egyedül nem tudott felmenni (a terasz csak a házon belüli lépcsőn megközelíthető). Vélhetően "gazdája" vitte vagy vitette fel oda a szerencsétlen sorsú kutyát, hiszen a bejelentő szerint a kutya egy jó ideje nehezen tudott csak lábra állni. Szándéka vélhetően az volt, hogy a kutya ott pusztuljon el.

Perédi Gergely telefonon megkereste a tulajdonost, és kérte, menjen oda az ingatlanhoz a kutyája miatt. K. Dénes erre nem volt hajlandó, azt állítva, hogy a kutya 3 napja meghalt és ő eltemette. Mikor P. Gergely közölte vele, hogy a kutyát látják az emeleti teraszon, K. Dénes erre változtatott állításán, és közölte, hogy tegnap volt a kutyát megetetni és semmi baja nem volt...

A tulajdonos szerencsétlenségére mivel hó esett a napokban és lábnyomok nem bizonyították, hogy bárki is járt volna a telken, P. Gergely közölte vele, hogy állatkínzás miatt feljelenti. K. Dénes a telefont erre rácsapta a Budapesti Állatmentők vezetőjére. A kutya lehozatala már rendőri intézkedés mellett történt: a kutya farkát és hátsó felét csak meleg víz segítségével tudták kiszabadítani súlyos odafagyott állapotából.

Sajnálatos dolog még az állatkínzáson túl, hogy a bejelentők napok óta hívogattak különféle hivatalos, az átlag állampolgárok által legismertebb állatvédő szervezeteket, akik vagy fel sem vették a telefont, vagy a bejelentőt visszautasították. A legabszurdabb indok, hogy miért nem tudnak segíteni az volt, hogy egy kutyájuk éppelszaladt... (ez egy menhellyel nem rendelkező állatvédő szervezet válasza volt...).

A Budapesti Állatmentők egy önkéntes alapon működő civil szervezet, amely saját tagjai és főleg vezetőjük pénzéből menti nap mint nap a megkínzott, sérült, vagy magukra hagyott állatokat. Jelen esetben is a kutya az életét (amennyiben megmarad - az orvosok jelenleg is küzdenek érte) a bejelentőnek, civil állatmentőknek, a 2. ker-i rendkívül korrektül eljáró rendőröknek, és dr. Varga József állatorvosnak köszönheti.

Amennyiben a kutya életben marad a Menhely az Állatokért Alapítvány (Kecskemét) fogadja be, elnök-asszonya Tőzsér Judit értesített bennünket, hogy a kutya akár már éjszaka a fűtött betegházban gyógyulhat tovább. A Menhely az Állatokért Alapítvány számtalan esetben nyújtott már azonnali segítséget akár civil állatvédőknek is, fogadott be az ország bármely pontjáról sanyarúsorsból mentett állatot!

Üdvözlettel:

Harsányiné Lőrincz Erika
Önkéntes, független állatvédő, -mentő
Elszánt Állatvédők Civil Csapata
Budapesti Állatmentők segítője"

 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



EXPODOM

Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu