Ebzárlat, de meddig?
 


Az idén, már biztos nem oldják fel az ebzárlatot Kecskeméten.


Dr. Drozdik Ferenc

Az elmúlt héten, egy Kecskemét környéki gazdasági udvarba betévedt veszett róka verekedett össze az ott lévő házőrző kutyával. Így az országos esetek számát tekintve az igazolt veszettséggel fertőzött rókák felbukkanása 17-re, Bács-Kiskun megye területén 14-re emelkedett.

A Menhely az Állatokért Alapítvány, mivel több ilyen irányú kérdést is kapott, kérdéseivel kereste meg az illetékes hatóságot.

Dr. Drozdik Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság igazgatója megerősítette információnkat.

Kérdésünkre elmondta, hogy a megyében öt településen, Kecskemét, Lakitelek, Kiskunfélegyháza, Tiszakécske és Pálmonostora közigazgatási területén van jelenleg ebzárlat.

Kedvezőtlen hír a kutyatulajdonosoknak, hogy az idén, már biztosan nem oldják fel a zárlatot, mivel a 90 napot, minden esetben a legutolsó felderített fertőzés időpontjától kell számolni – mondta az igazgató.

Azt, hogy miért ezen a viszonylag szűk, az ország belső területén bukkantak fel a veszett állatok, még a szakemberek előtt sem ismeretes.

A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, a hatóságok a megfelelő intézkedéseket megtették.

Az ebzárlatnak szigorú követelményei vannak, amit sok esetben a kutyatulajdonosok nem szívesen tartanak be.

Az igazgató kihangsúlyozta, hogy ez a járvány a gerinces emlősállatokra és az emberekre is rendkívül veszélyes, ezért a hivatal célja, nem elsődlegesen a büntetés, hanem a jogkövető magatartásra való felhívás. Ennek érdekében, a járásokban és főleg a veszélyeztetett településeken, állatorvosok szúrópróba szerűen fogják ellenőrizni az oltottságot.

Nincs tudomásuk arról, hogy eddig bárminemű büntetést szabtak volna ki a hatóságok.

A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy az oltott állatok védettek, ennek ellenére amennyiben mégis találkoznak veszett rókával, azt 90 napra hatósági megfigyelés alá kell vonni és emlékeztető oltásba kell részesíteni. Ezért javasolják, hogy a tulajdonosok oltassák az állataikat.

Megkérdeztük, mekkora az esélye annak, hogy veszett rókák a közvetlen környezetünkbe, a lakótelepeken megjelenjenek.

Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez nem fordulhat elő, de kicsi az esélye. Ugyanakkor azt kell tudnunk, hogy a betegség az állat idegrendszerét támadja meg, így elveszíti a félelemérzetét és ez az abnormális viselkedés vezet oda, hogy feltűnnek a településeken – hangsúlyozta a doktor úr.

Az eddigi esetekben, főleg külterületeken, gazdasági udvarokba tűntek fel, azonban nem kizárt, hogy a kertvárosok udvaraiba, vagy a lakótelepekre is bemerészkednek a beteg állatok.

Pánikra nincs ok, azt kérik, hogy aki ilyet lát, az ne kerüljön az állattal közvetlen kontaktusba és haladéktalanul értesítse a hatóságokat.

Amennyiben mégis megtörtént a baj, azonnal forduljanak orvoshoz.

Ugyanakkor jó tudnunk, hogy a kedvtelésből és zárt udvarokban tartott ebeknél, a rendelet betartása lényegesen egyszerűbb kérdés, mint a házimacskáknál, kedvenceknél. Ez főleg a kertes házakban élő cicákra vonatkozik, ugyanis kóborló és párzási ösztöneik miatt, a kerítés nem jelent számukra akadályt, így a kalandozások során nagyobb eséllyel találkozhatnak fertőzött állattal. Ráadásul a macska az ember mellére ugrik és a veszett macska fejre támad. Így sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek a kutyáknál.

Az illetékes Kecskeméti és Kiskunfélegyházi Járási Főállatorvos elrendelte Kecskemét, Tiszakécske, Lakitelek, Kiskunfélegyháza és Pálmonostora településeken a szabadba kijáró macskák kötelező veszettség elleni oltását.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a hivatal a jogszabályi kötelezettségek alól felmentést nem adhat. Kérik, hogy legyenek türelemmel és tartsák be a rendeletbe foglaltakat, ezzel is segítve a járvány továbbterjedésének megakadályozását. Kísérjék figyelemmel a hivatalok honlapjain és a médiába megjelenő információkat.

 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu